Kikukucskáltam az ablakon, és a szikrázó napsütésben játszó gyerekeket figyeltem.
"A Te időd már lejárt, Vén Kutya" Gondoltam magamban, miközben az ebédet főző Feleségemre néztem.
Az eddigi életemre gondoltam, egészen a gyermekkoromtól pár évvel ez előttig.
Ifjú koromban történt, hogy megismertem Katát. Szerettem, Ő is szeretett engem, ám hírtelen "arcot váltott", és elhidegült tőlem.
Más fiúkkal, nálam "jobbakkal" kezdett találkozgatni, és "menő lett", csak mert rászokott a bagóra, és olyan lett, mint a plázákba járkáló, magukat festő, beképzelt, bunkó "nyuszkók", ahogy Kata mondta, miután fölvette Ő is ezt a stílust.
Nagyon bántott, hogy ilyen könnyen ott tudott hagyni, elöntött a féltékenység, és nem egy álmatlan éjszakám volt a szemrehányásoktól, amiket a fejemhez vágott, hogy Én miért nem vagyok jó Neki.
"Büdös, és olykor ápolatlan vagy! Bunkó, akár a többi fiú a környezetedben, lusta, és nem tanulsz! Ki fog gondoskodni Rólam, ha Én a háztartást vezetem? Nem csinálhatok mindent Én!" Kiabálta megvetően, mielőtt végleg otthagyott.
Ekkor eldöntöttem: Belebújok valaki más bőrébe:

Hosszú hajamat a rocker-korszak után rövidre vágattam, felzseléztem, rap zenét erőltettem magamra, és logó ruhákat, mintha teljesen természetes lenne, hogy 2008-ban már a lányoké helyett a fiúk fenekét nézik...
Nem éreztem jól magamat ebben a szerepben, de meg akatam mutatni Katának, hogy igenis Én is vagyok valaki, Én is érek valamit!
Felkerestem azokat a helyeket, ahova Ő járt, és számomra abszolút unszinpatikus emberekkel barátkoztam, akik mint "Új Tagot", legnagyobb örömömre be is mutattak Katának.
Még emlékszem az estére. Diszkóban voltunk, a When you're gone szólt, mikor pár srác odavitt Katához. Persze nagyon sok lány vette körül, de Ő mégis Rám figyelt. Elégtételt éreztem arckifejezése láttán, és örömöt, mikor eltolhattam magamtól a nyakamba ugró lányt.
- Hát már nem szeretsz? - Kérdezte, de hamar helyrerázódott, mikor barátnői szúrós pillantását kerülve bepárásodott szemmel a mellettem álló fiúra nézett, aki megrökönyödve (mintha szédülne) keresett támaszt.
- Kacci jól vagy? - Kérdezte egy lány, és átkarolta Katát.
- Hogy nem szeretlek-e? Nos... Mondhatnám, hogy nem, de akkor hazudnék... Hisz Én szerettelek, szeretlek, és mindig is szeretni foglak! Csak... Éppen már nem tudom, hogy ki vagy... - Mondtam válaszul, és otthagytam a társaságot.
Másnap reggel 23 nemfogadott hívásom volt, de Én már nem izgattam magamat, hisz rájöttem: Kata nem engem szeretett...

És most mégis itt állok, vele egy konyhában, és teljes köztünk a béke, habár már soha nem fogom tudni úgy szeretni.