Kin�ztem az ablakon. Azt mondt�k, s�t a Nap, de �n csupa felh�t l�ttam.
Ki�lltam a teraszra. A napsugarak helyett es�cseppek nyaldost�k csupasz testemet.
Kint az udvaron mintha nem ugyan azok a vir�gok k�sz�ntek volna r�m, mint hajdan�n.
K�ts�gbe voltam esve. Egy hete m�g megvolt mindenem: a j�kedvem, az �nbizalmam, a bar�taim.
De mi maradt m�ra? Egy ember… ember? Egy sz�nalomra m�lt� folt az �let t�k�letes k�peny�n, ami id�vel majd kikopik.
Nincs semmim, nincs �rt�kem. Halov�ny, �s t�n� vagyok mindenki szem�ben.
�s most, hogy erre r�d�bbentem, szeretn�m valakinek elmondani, de akit mern�k is ezzel zavarni… H�t, egy a probl�m�m: nem tudom.
H�rom ember jut eszembe, akit felh�vn�k, hogy meghallgasson, �s szerintem meg is tenn�k. De valahogy… nem merek m�sokat a probl�m�immal zargatni… tal�n kev�snek �rzem magamat ahhoz, hogy tenni merjek b�rmit is… hisz… �n? Az meg ki??
Saj�t magammal szemben �llok.
Sz�nakozva n�zek magamra.
- Ki vagy Te?
- Te vagyok… - felelem lehajtott fejjel. Nem merek a szemembe n�zni.
- �n? - �v�lt�k. - Hol vagy Te t�lem? Nekem c�ljaim, v�gyaim vannak! �n �rtelm�t l�tom a dolgoknak! De Te… n�zz magadra! Te nem �n vagy… Te csak szeretn�l �n lenni! Van benned egy k�p. �leted egyetlen v�gya, hogy �n lehess, hisz �n el�d rakn�k mindent, amire sz�ks�ged van v�gtelen boldogs�godhoz!
- V�gyam van Te lenni! - halkan mondom mindezt. V�gyam? Nekem?
Az egyik felem akarja, hogy v�gyaim legyenek - ez vagyok most. A m�siknak vannak �gyai - ez voltam, s t�rekszem arra, hogy ism�t ez legyek.
De hi�nyzik valami… �n sem tudom, pontosan mi. Azt hiszem, nem ismerem a pontos fogalm�t annak, ami m�g hi�nyzik…
De egyszer az eny�m lesz, �s akkor v�gre egy teljes ember lehetek!