Az utca tele volt zajos emberekkel, de én csak az órát figyeltem. "Már megint késel..." gondoltam, de pont ebben a pillanatban megláttalak az utca végén.
- Késtél! - dorgáltalak.
- Tudom. Remélem ez elég kiengesztelő... - felelted csillogó szemekkel, majd telt ajkad lágyan az enyémhez érintetted, és félrehúztad arcomba lógó hajamat.
Az eső lassan csöpögni kezdett, majd egyenletes ritmussal gyorsult, míg végül Laurám, szőke hajad az én feketémmel vegyítve tincsekbe állt. De Te nem törődtél vele, csak csókoltál, míg meg nem akadályozott egy orromat facsaró tüsszentés.
- Ejnye... megfáztál... - mondtad sajnálkozva, s otthonom, szűk lakásom felé kísértél.
Mikor már meztelenül betakarózva feküdtem ágyamban, Laurám, megjelentél mellettem, egy bögre forró teával, és az éjjeliszekrényemre tetted.
- Vigyázz magadra! - mondtad, s ismét csókot leheltél ajkaimra. - Clara...