Erika már egy ideje ülve figyelte a fiúkat. Értette ugyan, hogy mi a szituáció, de nem nagyon tetszett neki a jelenet, amit végig nézett. – De azért… azért mondod azt nekem, hogy szeretsz? Mert Én szeretlek!

- De hát Erika! Alig ismerjük egymást, és… Én speciel nem is rád céloztam… Tudod… van egy másik lány, akit már sokkal, sokkal régebb óta ismerek, és azt hiszem, hogy szeretem, bár ezt neki még nem mondtam… és azt hiszem, hogy ő is szeret… De Ő akkor is csak egy lány – ezt már nagyjából Samnek mondta - , és attól, hogy szeretem, mást is szeretek, főleg téged! – Mondta, és megfogta a fiú vállát.

-  Dill Én úgy érzem, hogy már rég ismerlek! És emlékszem is a dolgokra! Vagyis… egy emlékem van… egy szoba, sok doboz, és… fehérnemű… - Erika elnevette magát, de aztán el is szégyellte magát, mert eszébe jutott, hogy ez milyen kínos. – A lány teljesen máshogy nézett ki, mint Én, de mégis tudom, hogy az Én voltam.
- És? Van még tovább?

- Nincs…
- Ő az! – Mondta szinte kiabálva. Aztán kirohant a folyosóra. – Sasha! Sasha hol vagy? Megtaláltam! Sasha?

- Dilan te vagy az? – Kérdezte Sasha egy ajtó mögül.
- Igen. Hol vagy?
- A kék ajtó mögött. Hozd ide Arisát. Én valami mást találtam, ami még hasznunkra válhat!
Dilan visszaszaladt Samuel cellájába, és megragadta Erika karját.
- Gyere.
- Na! Hova rohanunk? Nem lehetne kicsit ráérőssebben? – Lihegte Erika. Utált futni…

- Ráérőseben? Dehogynem! Majd ha már nem leszel életveszélyben! – Az persze, hogy Erika életveszélyben van, korántsem volt igaz, de Dilan szerette volna minél hamarabb visszakapni a régi Arisát.

- Jól van na! Oké! Felfogtam. De ha meg életveszélyben vagyok, akkor miért nem sietünk jobban,
- Erika! Csak pár percre! Csak pár áldott percre fogd be a szádat! Hidd el, énsem repkedek az örömtől, hogy téged kell… na mindegy. Hagyjuk. A lényeg, hogy sietnünk kell!
- Hogy mit kell velem? – Kérdezte Erika síri hangon.

- Semmit. – Dilannek nagy kő esett le a szívlén, mert végre megérkeztek ahhoz az ajtóhoz, ami mögött Sasha utoljára tartózkodott.
- Itt vagyunk! De… engem már totál kikészített!
- Ehh… Én ezt találtam. – Mutatott fel egy óriási barna kötésű könyvet a lány.

A könyv borítóján egy arany szőlőfürtös keretbe a „Sahid” szó volt vésve (már ha lehetséges, hogy valamit is belevésnek egy könyv borítójába…)
- A „Sahid” szó jelentése: fény és mágia.
- Fény és mágia? Azt mindig is tudtam, hogy Szófia nem teljesen normális! Mit akar jelenteni az, hogy fény és mágia?

- Várjál már egy picit! Azért, mert kitalált valamit, hogy bebizonyítsa neked, hogy tündér vagy, azért még nem biztos, hogy bolond! Ezzel csak azt akarta üzenni, hogy ebben van a varázsige!

- És azt mégis hogy? – Értetlenkedett Dilan.
- Fény=rávilágítás a tárgyra.
Mágia=varázsige.
- Öhm… jól van na… Tévedni emberi dolog!

- A pech csak az, hogy te nem éppen vagy ember! Te tündér vagy!
- És akkor… már nem is számítok embernek? – Dilannak újra könnyek gyűltek a szemébe. 3 éve nem sírt, mióta Sam nem volt vele. Még akkor sem hagyta abba a sírást, amikor Arisa testét kutatták.
Minden cellába benéztek. Sam (akit időközben „összeszedtek”, mert a meglepetéstől ott maradt cellájában, nem tudott kimozdulni) azt javasolta, hogy talán nem a celláknál kéne keresni, hanem ott, ahova Dracula azokat a hullákat teszi, akiknek a vérét elfogyasztotta. Erre a kijelentésre Dilan hevesen tiltakozni kezdett, mondván, hogy bele se mer gondolni abba a lehetőségbe, hogy Arisát eltették láb alól.

- Én, ha az ő helyében lennék, nem hagytalak volna el! – Okoskodott Erika.
- Kösz, ezzel most sokra mentünk… - Kötözködött Sasha. Érezte, hogy ez a lány még veszélyes lesz számára.

- Jajj… hogy is mondjam… nem hagyott el…
- Tudom… végül is én vagyok Ő! – Mondta Erika. Csak ekkor jött rá, hogy mait ő félreérthetőnek szánt, valójában mennyire egyértelmű. Dilan szemei kitágultak, hasonlított egy rajzfilm figurára. Aztán elvette Erika kezeit a szája elől, és megcsókolta a lányt.
- Előbb nem tudtál volna szólni?
- Én próbáltam, de Te valahogy soha nem fogtad föl… Amúgy a második nevem Erika… Hogy tetszik az új külsőm? Azt hiszem egy darabig ilyen maradok… - Vigyorgott a lány.
- Csinos! – Kacsintott rá a lányra Dill.
- Mi van? – Értetlenkedett Sasha.
_Ohh. Szia! Arisa vagyok! Szóval… - itt megakadt mondani valójában, és gúnyos hangnemben folytatta: - fölöslegesen trappoltál át a kastélyon, engem kutatva!
- Hogy te milyen kedves vagy! Már kezdtem elfelejteni!
- Lányok! Hagyjátok már abba! Olyanok vagytok, mint az ovisok! Rózsaszín masnit ne adjak nektek születésnapotokra? – Gúnyolódott Dilan. Sam hangosan felnevetett rajta.

- Köszi Dill édes, nagyon aranyos, és jó fej vagy! Remélem hamar kijutunk, és akkor végre nem kell a hülyeségedet hallgatnom! – Mondta Arisa. Teljesen megsértődött, hátat fordított a kis csapatnak, és leült egy fal tövébe. Sasha valami olyasmin gondolkodott épp, hogy valljon a lánynak mennyire kell felújítania a ruhatárát, tekintve, hogy haja az eddigi barnáról vörösre változott, farmer helyett egy piros-fekete skótkockás miniszoknyát viselt, fölül pedig egy fekete póló volt rajta, ami egy Arisa álltal kedvelt punk-rock együttes nevét viselte, és mind-e mellett szoknyáján 3 kitűző és nem egy lánc is lógott. Fekete övtáskájában egy iPod-ot is talált, amin csupa punk zene volt. Eltalálták az ízlését.
Szóval valami ilyesmi járt a fejében, amikor azon vette észre magát, hogy Arisa mellett ül, és egy hajtincsét tekergeti.
- Szereted Dilant ugye? – Kérdezte Arisa a másik lánytól.

- Igen… De Ő csak Téged szeret… és rájöttem, hogy ezen nem tudk változtatni, hiába is próbálnék.

- Én félreállok! Ő a Tied lehet! Sam egy ovis, és alsós általános iskolás barátom volt. Imádtuk egymást, folyton együtt lógtunk, ha a másiknak valaki tetszett, folyton féltékenyek voltunk. De most, mintha ez nem is lett volna… meg sem ismer, még csak a név sem rémlik neki. Legalább is nem látszik rajta…
- Beszélek Dillel… - Mondta Sasha, és otthagyta Arisát.
„Szeretnék egy picit négy szem közt beszélni Dilannal!” Mondhatta Sasha, mert Sam odaült Arisa mellé.

- Rish! Ne hidd, hogy nem emlékszem rád! Mert… csak nem tudtam mit mondani… mert a szívem… hevesebben ver, meg minden… eszembe jutottak a régi emlékek. Amikor Carl-ba voltál szerelmes… Tudod te azokat… szóval csak eszembe jutottak… de ne hidd, hogy elfelejtettelek! Hogy is tudnálak elfelejteni?!
- Nem hiszem! Csak… azért szomorú vagyok, hogy ennyi ideig tartott, hogy hozzám szólj… De megértem…
- Amúgy… sok minden történt velem az óta… nem tudom, mennyire tudod, meg mennyire érdekel, de… meleg lettem… mert Te nem voltál velem!... – Sam úgy beszélt, mint ha egy magnóra felmondott szöveget hallgattak volna lelassítva.
Arisa szégyellte magát ugyan, de nem bírta ki, hogy ne nevessen fel.
- Azért lettél meleg, mert Én nem voltam veled?! Ilyen ostobaságot még soha életemben nem hallottam! Ne haragudj, de az… na mindegy… Velem is sok minden történt… többek között Dilan... De az már nem tud izgatni… rájöttem, hogy nem illünk össze… bár nagyon szeretem, meg minden, de tudom, hogy csak problémáink lennének együtt… Meg hát… Rajta kívül van még egy szerelmem… egy örök szerelmem… - A lány megrendülten nézett Sam-re, hisz mind ketten tudták: a szóban forgó személy Ő.

Arisa zavarba jött, és elkapta a fejét. De ezzel nem sokra ment, mert így is tovább pirult, kicsit tovább is, mint szeretett volna. A fiú lázasan fürkészte a lány újra felé forduló tekintetét, de nem tudta kivenni belőle, hogy mit is szeretne tulajdon képen: csókot, vagy távolságtartást?. Így hát nem csinált semmit. De ezt nem élvezte.

- Rish. Mit csinálnál, ha Dill és Sasha összejönnének? Kiakadnál, vagy elfogadnád?

- Mit tudom én. Gondolom mind a kettő. Kiakadnék, fel pofoznám Dill-t, aztán egy idő után beletörődnék. De mért kérdezed?
- Az most nem, lényeges. És szerinted Dill mit csinálna, ha mi összejönnénk?

- Kiakadna?!
- Ettől tartok Én is…

- De hát… Ez nem fordulhat elő! Mert mi… nem… vagy… igen?
- Rish szeretlek! Érted? Megőrülök érted! Ne csináld ezt velem!
- Sam! Nyugi! Kérlek! Halkabban! – Csitítgatta Arisa a fiút. – Nem akarom, hogy… - folytatta, de Sam közbevágott.

- Igen? Mit nem akarsz, Nem akarod, hogy Dilan meghallja, hogy szerelmes vagyok a barátnőjébe? – Kiabálta Sam, direkt úgy, hogy Dill is meghallja amit mondd.

Dilan az említett lányra nézett. Látta annak kínlódó arcát, melyről tisztán le tudta olvasni, hogy Arisa most Sam hatása alatt áll, és szívéből szereti egykori szerelmét.

- Ő nem a barátnőm. – Mondta csendes, lemondó hanggal, és elfordult. Sashanak úgy tűnt, mind a három fél szemében könny csillan, de ebben nem lehetett biztos, mert mielőtt odaléphetett volna közvetlenül Dilan mellé, a fiú kijelentette: induljanak, és azonnal meg is indult egy irányba, bár Sasha nem volt meggyőződve arról, hogy az a helyes irány. Hosszú, felfele tekergő lépcsőkön mentek, és bár a fényt keresték, egyre sötétebb lett, a végén már egymást sem látták.

- Azt hiszem nem vagyunk a legjobb helyen… Talán próbáljuk meg visszafele! Nem tartjátok jó ötletnek?

- Sasha! Csönd! Gondolkodni próbálok! – Ordított rá Dilan. Feszült volt a hangja, és méreggel teli.

- Az sosem jó! – Próbált viccelődni Arisa.
- Rish! Szerintem inkább ne! – Súgta Samuel.
- Rendben! Te mehetsz egyedül! Pá-pá!
- Oké! Ki tart velem?... Senki?... Hát jó. Sziasztok! – Mondta, és elindult visszafele. „Rish várj!” kiáltotta Sam, és a lány után indult. Tapogatózva haladtak, míg végre egy kis fényt nem láttak arról, amerről jöttek.

- Végre! – Sóhajtott föl Arisa.

- Rish! Biztos vagy benne, hogy jó ötlet volt ott hagyni Dilant és azt a másik lányt? Ahogy Dill-t ismerem, nem fog elindulni visszafele…

- Én kérdeztem, hogy nem akarnak-e velem tartani. Senki nem jelentkezett. Én pedig nem akartam előre, a még sötétebbe menni. Ennyi. Ha jöttek volna, nem hagytuk volna ott őket! Logikus nem?

- De… persze… - Mondta Sam. De belül egyáltalán nem értett egyet a lánnyal. – Tudod Rish… nehezen tudom elhinni, hogy Te ezt a fiút szereted! Sőt… azt is, hogy engem szeretsz… mert Nekem kellett utánad jönnöm, Te nem ragaszkodtál hozzám.

- Mert tudtam, hogy úgyis jössz.

- Jó. De Én most visszamegyek Dill-hez, akár mit is csinálsz! A legjobb barátomat nem fogom hagyni! És ha szereted, Te is visszajössz! Ha nem szereted, jobb, ha nem beszélünk, mert honnan tudjam, hogy engem igazán szeretsz-e?! Rish gondolkozz el ezen! – Samuel rideg szavai megmaradtak Arisában.

Valóban el kezdett gondolkodni. Ereje elszállt, a falnak kellett támaszkodnia, és leülnie. Összekuporodott, és jó pár percig meg sem szólalt. „Ha szereted, Te is visszajössz! Ha nem szereted, jobb, ha nem beszélünk, mert honnan tudjam, hogy engem igazán szeretsz-e?!” –Sam szerint Én sem Őt, sem Dill-t nem szeretem, csak, mert nem akartam tovább menni a sötétben?! És mi van, ha tényleg nem szeretem őket?... Őket? Jézusom. Miket gondolok… nem szerethetem mindkettőjüket… vagyis igen… de… szerelmes csak egyikkőjükbe lehetek… és az egyértelműen Dilan. De… Sam-et régebb óta ismerem… már ki tudja, mióta imádom… De Dill majdnem megcsókolt… Ááááááááá!-

- Megőrülök! – Üvöltötte el magát Arisa. Nem akarta hangosan, de kicsúszott a száján.

- Nos? Indulhatunk? – Kérdezte Sam teljes lelki nyugalommal, és elindult újra abba az irányba, amerre először mentek.

- Ugyan már Sam! Soha nem fogjuk őket utolérni! Hisz mire mi visszaértünk, ők már rég eltűntek! – Mondta Arisa, mikor már vagy egy órája kajtattak Dilanék után.

- És ez a Te hibád! – Kiáltott Sam a lányra. Szemei szikráztak a dühtől, hangja recsegett.

- Minket kerestek? – Szólalt meg egy hang jobbról. Dilan hangja volt. – Mellesleg… Ne merj még egyszer kiabálni Arisával! – Dilan hangja is megerősödött.

Arisa szíve hevesen kezdett verni, szeme előtt mintha megvilágosodott volna Dilan alakja. Persze csak az érzései játszottak vele.

- Dill! Hol vagy? – Tapogatózott Arisa. Mikor megérintette a fiú mellkasát megkönnyebbült, és mint egy ijedt kislány, odabújt hozzá.

- Erre gyertek! Itt ki lehet jutni a kastélyból. Ott vár ránk Szófia. Sietnünk kell! Ha megmutatjuk neki Arisát, hazamehetünk!
- Arisa… Hol vagy? – Kérdezte Sasha, aki eddig csöndben hallgatta a párbeszédet. „Itt” hangzott a válasz. A lány végigtapogatta az összes embert, míg végre megérezte Arisa hosszú haját.

- Dilan szerelmes beléd! Becsüld meg kérlek! – Súgta Arisa fülébe.

- Szerelmes? – Kérdezte félhangosan a lány.

- Csönd! – Kiáltotta Sasha. – Az! – Folytatta suttogva. – Végig azon kesergett, hogy Sam és Te… Na mindegy… Na menj, addig lefoglalom Sam-et! – Lökte meg gyengéden Sasha a másik lányt.

- Hol van már?... – Dörmögte Dilan. – Na végre! – Mondta, és egy kis láng közepette észrevette Arisát.

- Mondd… - Mondta zord hangon. – De siess! Szeretnék végre kijutni innen…

- Dill… Ne csináld ezt kérlek! Mind a ketten tudjuk, hogy… mit érzek irántad… És remélem, hogy te sem vagy közömbös irántam…

- Ezt nem most kéne megbeszélnünk… Egy sötét barlang kellős közepén… Egyébként miből gondolod, hogy te jelentesz akármit is nekem?!

- Hát… megvannak a kapcsolataim… - Mondta kuncogva Arisa, és fejét Sasha irányába fordította.
- És miből gondolod, hogy nem csak kavarni akart? Nem vagyok beléd szerelmes, és eszembe se jutottál! – Mondta kegyetlenül Dilan. De azonnal elárulta magát, mikor arcán egy könnycsepp folyt végig, és fejét azonnal el is fordította, hogy ne lássa a lányt.

- Dill… Ne csináld ezt! Kérlek! – Mondta Arisa, miközben gyengéden megfogta a fiú kezét.

- Rish… Szeretlek… - Mondta a fiú, és elengedte az öngyújtót. A barlang ismét teljes sötétségbe burkolózott, és Dill megcsókolta Arisát.

- Itt van a lány, elhoztam Szófia! Kérlek engedj most már haza minket! – Mondta Dilan.

- Itt van, tényleg itt van… él és virul, ergó mehettek… csak egy kérdés. Te tényleg nem érted, hogy te vagy a… tündérkirály fia?

- Érteni értem, de nem hiszem el. És most menni akarok, mutasd az utat!

- Igenis… Felség… - Szófia felfedte az ajtót egy varázslat segítségével, és betessékelte a fiatalokat. Szúrós szemmel nézte Dilant aztán becsapta mögöttük az ajtót.

- Hát… egy kaland véget ért. Örülök, hogy együtt vagyunk, így négyen! – Mosolygott Dilan a többiekre: Arisára, Sasha-ra, és Sam-re az öngyújtó fény mellett.