Az iskola udvarán álltam. A gumipályán osztálytársaim kosaraztak. Arra vártam, hogy Ő kijöjjön. De nem jött... Benéztem az osztálytermük ablakán, és szememmel fekete pólóját kutattam. Az ablakban megjelent egy hát... Egy fekete hát. Megdobbant a szívem, de a srác megfordult, és akkor láttam, hogy egy osztálytársa az. De mégsem állt el szívem heves verése. letéptem volna minket egymástól elválasztó ablakrácsot, és megcsókoltam volna. Azt, akibe nem is voltam szerelmes. A barátom most valahol a város másik felében ült a pad mögött, a szerelmem valaol az iskolában bolyongott, és én egy harmadik fiút akarok megcsókolni. Egy olyan fiút, akinek jóformán akinek a nevét sem tudom...

Összezavarodtam. Elindultam befelé, de az ajtóban megtorpantam. Ő jött ki. Velem szemben... Egymásnak mentünk. Felnéztem rá, de nem hozott lázba... már nem szerettem... elindultam, szaladtam a kerítés felé, és kimásztam, Reméltem, hogy senki nem veszi észre.
A vonatállomás felé vettem az irányt.
Kifeküdtem a sínekre. A vonat pont a nyakamon, és a térdemen ment volna át.
Úgytetszett: Órákig feküdtem így, és vártam, mire végre bemondták a vonatot. Az állomáson egy teremtett lélek sem volt, még egy kalauz sem. A síneken hallottam, hogy közeledik a vonat. Valjon hol lehet? Mennyi időm van még?
A szüleimre gondoltam, a barátomra, és Ő rá. Ekor kiáltást, és futó lépteket hallottam. Az Ő hangját. Biztos meglátott... A vonat már csörömpölt, Ő a kezét nyújtotta, és kiakart segíteni, d emár késő volt. A vonat elütött... a testem felismerhetetlenre roncsolódott...

Odaléptem a tanári asztalhoz, és leraktam a házifeladatomat. Már akkor tudtam, nem kapja meg az 5-öst, pedig megérdemelné... A tanár szerint mániákusan depressziós vagyok... pedig nem is...