Én csak álltam a sötét utcán. Lehajtott fejemről összeállt tincsekben lógott fekete hajam. Hideg cseppek csöpögtek belőle. A jeges eső halkan kopogott a betonon.
Lehajoltam. Szórakozottan vettem fel egy jégdarabkát, és figyeltem. Figyeltem, ahogy elolvad meleg tenyerem érintésétől. Kívülről úgy tűnhetett, ez a férfi bolond! De belül mást éreztem! Szívemet összetörte egy Helena nevű lány.
"Nem voltunk még 15 évesek, amikor először találkoztunk. A játszótéren ült a homokozóban, és várat épített a kishugával. Én odamentem, és elkértem a lapátot. Semmi szükségem nem volt rá. Egyből jó barátok lettünk, Könnyen megszerettük egymást. A barátságot egy idő után szerelem váltotta fel. Minehova együtt mentünk, mindent együtt csináltunk, egyre többet voltunk együtt, végül összeköltöztünk."
Első találkozásunk óta 17 év telt el. Két perc. Egy...
Pontosan most 16 éve, hogy először megcsókoltam. Egy évvel megismerkedésünk után. Hogy milyen finoman csókolt! Soha mást nem csókoltam meg, csak őt. De nem bánom! Azokat a gyengéd, érzelmekkel teli pillanatokat senki sem tudná felülmúlni. Én közben hosszú, aranyosan fénylő haját simogattam, míg ő átölelt.
Így töltöttünk el 10 évet. Akkor minden végetért. Minden magyarázkodás nélkül. Elment egy gazdag német pasassal.
Ahogy az esőben álltam, kezemben már rég elolvadt a jég, és azon tűnődtem, valjon kinyitja-e az ajándékomat?! Ha kinyitja, akkor mindennek vége. Csak egy hatalmas BUMM!, és selymes haja, ragyogó szemei, minden por, és hamu lesz. Újra.
Ha nem, akkor sohasem szeretett igazán.
Felnyitottam a szememet. OSTOBASÁGOT CSINÁLTAM!!! Hisz ha szeret, kinyitja az ajándékot, és akkor felrobban! MIndennek vége lesz egy pillanat alatt! Azért kell meghalnia, mert szeret!
Berontottam az ajtón. Fegyveres, piros ruhás katonákat láttam. Megpróbáltak megállítani, de Én tovább mentem. Óvatosan benyitottam.

Helena a homokozóban ült, és homokvárat épített Sarah-val.
A tenyeremet néztem. Eltűntek a ráncok. 17 évet ugrottam előre pár perc alatt...
Kitudja... talán... ez a jövő!?

2007.7.26. Bp